
Tesi órán
február 20, 2010Cím: Tesi órán
Szerző: panteracica
Fandom: Bleach
Szereplők: /Grimmjow Jeagerjaques/ Kurosaki Ichigo/
Korhatár: 18
Figyelem: Yaoi,trágár beszéd, nyilvános szex
Fejezet-Állapot: Kész
GRIMMICHI
Kurosaki Ichigo, mint minden hétfőn, most is az utolsó órájára, testnevelésre készülődött. És pont a legjobbkor, a szünet utolsó perceiben mikor már indult volna átöltözni, jött egy hollow riasztás.
Így már sietett is elintézni a kellemetlen ügyet. Körülbelül tíz percébe került, s már indulhatott is vissza. Észrevétlenül surrant be az öltözőbe, hisz az osztály már javában futotta a köröket az udvaron, így senki sem vette észre.
Azonnal villámgyors vetkőzésbe kezdett.
Mit sem sejtve dobta le magáról gatyáját, s máris az ingjének gombjaival küszködött.
Igéző kék szemek méregették őt az öltöző másik feléből a szekrények mögül. Ugyanis a férfiöltöző, ahogy a női is, hatalmas volt. Tele padokkal, szekrényekkel. Hisz van, hogy egyszerre több osztálynak kell szorongania a helységben, mert gyakran vannak összevont órák.
Így észre sem venné az ember, hogy bizony nincs egyedül.
Halk, mégis határozott gúnyos kárörvendő kacaj kezdett kihangozni a sötétségből.
Ichigo összerezzent a hirtelenjött hangra. Lassan dobta a többi ruhája közé az ing alatti levetett pólóját, és egy szál alsógatyában meredt ijedt szemekkel az öltöző másik végébe.
Ennek tetejébe pedig halk kattanást halott, mi azt jelezte, hogy az öltözőt bezárták.
************************
- Gyerünk shinigami! Megy ez neked jobban is – üvöltött a kékhajú az előtte térdelő fiúra.
A narancshajú még gyorsabban kezdte mozgatni fejét mennél jobban szájba véve a merev büszkeséget.
Az arrancar gonoszan vigyorgott, teljesen elégedett volt önmagával. Ha egyszer a fiú ellógta a tesi órát, hasznosíthatná magát. Teljes negyvenöt perc állt rendelkezésükre kéjsóvár testük vágyának csillapítására.
Grimmjow erősen markolta a narancs tincseket, míg ő a padon foglalt helyet, a fiú befészkelte magát az izmos combok közé.
- Grimmjowh… hah… – Ködös, vágytól izzó tekintettel nézett fel az espadára.
- Tudom… tudomh – nyögte elfúló hangon és egy határozott mozdulattal rántotta ki erekcióját a remegő ajkak közül.
Ölbe vette a fiút és türelmetlenül dugta be mutatóujját a forró nyílásba. Ajkai durván tapadtak Ichigóéra s nedves, forró csókot váltottak egymással.
Nyelveik harca körülbelül két perc alatt megszakadt, az arrancar gyorsan kezelésbe vette a narancshajú férfiasságát is.
Ki hitte volna, hogy ez az állat pont testnevelés órán állít be a napi adagját követelve?
Ichigo már nagyon türelmetlen volt. Az espada tudja a legjobban hogy elég csak egy kis cirógatás, kényeztetés, és a fiú egyből kezesebbé válik.
Ujjait kihúzta Ichigóból, s hatalmas lendülettel irányította hímvesszejét az izgatott testbe, és nem habozva tovább lassan mozogni kezdett.
- Ahh… gahh… Grimm – nyögött fel a mámorító kéjtől egyre jobban hozzásimulva a férfihoz. Lábaival átkulcsolta Grimmjow derekát és vad vágtába kezdett.
A kékhajúnak már nem kellett sok, orgazmusa hamar utolérte, ahogy kedvesét is ki a férfi nevét kiáltva élvezett el, az izmos mellkast beborítva bő spermájával, míg a másik egy hatalmas nyögéssel hajtotta fejét a shinigami vállára kitöltve a fiú testét forró nektárjával.
Lihegve ölelték egymást kiélvezve egymás közelségét és orgazmusok utáni bódulatot.
- Hehhh… ez volt aztán a testmozgás – szólalt meg Grimmjow pár perc múlva vigyorogva.
- Tch… fogd be. – morogta Ichigo durcásan, a férfi pedig csak tovább vigyorogva nyomott apró csókot ajkaira.

ahhhh XD na most szó szerint elállt a lélegzetem XD Vagy is is lehet hogy csak azért mert már 2 napja nem gyújtottam rá… de az más tészta XD De azért lol lett volna ha valaki be akart volna menni
Nagyon jó volt Sayum :3
háteznagyonjóvolt:D
tesiórával nekemis vannak élményeim csak szertártéren, de ebbe most nemmegyek beleXDDD
gratgratgrat^^
HIHI, ez tényleg belevág, igazi tesiórája volt Ichinek. Naon jól megírtad, nekem tetszett:)
jó oké hülye vagyok XD össze vissza hadováltam msn-en XD ezt még nem olvastam XD eddig. (mama hülye fasz nete…m1 egyéni szoc. problem XD) hajj…ha nekem iylen tesi órám lenne…még a felemás korlátról is lemondanék egy ilyenért XD (pedig köz tudott h ha lehetne le se szállnék a korlátról XD jó m1XD) szóval nagyon nagy lett
még sok ilyet XD ez kifejezetten tetszett
Gondoltam rá h valki hirtelen bemegy valmié..de végül kihagytam..XD
Utálom a tesit.. 99 %-ban a tanár midt..komasz köcsög geciXD
Tehát… Ichi most legalább egy kis hasznos testmozgást végzett..XD Amit legalább élvezhetett is
Kiru..hát egenXD csodálkoztam h mivan? Me még nem olvashattad eXD Mind1.. XD azzé örülök h minndenkinek teszett
XD ez nagyon…és pont tesi órán xD
én nem szeretem a tesit, de én is szeretnék 1 ilyen tesi órátXD xDXD
Hát öcsém,ahogy elképzeltem hogy rányitnak ichiékreXD HA ÉN LETTEM VOLNA AZ AKKOR OTT FETRENGENÉK AZ ORROMNAK A VÉRÉBEN!!!!!!
ÉN IS AKAROK ILYEN TESIÓRÁT!!!!!!!!!!!!!!
Né má, változott az ikonom ><Na megint ezen a fiken lyukadtam ki XD Egyszerűen csodálatosan király!!!
Szinte mindenkinek az ugrik be hogy valaki benyit
kicsit cinkes lett vnaxD
de azért örülök hogy tetszett =)